Magyar Ellenállás - Szkíta - Hun - Magyar Nemzetünkért
Magyar Ellenállás - Szkíta - Hun - Magyar Nemzetünkért
Tartalom
Múltunk a Jövőnk!

A Szentlélek jelképei a Tuz, valamint a Turul

Drechsler, 1910-től temesvári főrabbi, 96 esztendős korában kijelentette, hogy 'ti, magyarok vagytok a legősibb nemzet, minden ma élő nemzet közül. Ezt mi, zsidók, nagyon jól tudjuk. Még a kivonulás előtt, Egyiptomban, már ott is megjelentek lovasaitok, és tudtuk rólatok, hogy már ősidők óta léteztek. Amikor a XIX. század végén, a kiegyezés után, a kultúrpolitikai terrort már nem lehetett fenntartani tovább, a tudományos kutatásban újra felbukkant a szkíta-hun irányzat, osztrák ügynökök kerestek meg, komoly összeget ajánlottak, hogy a dolog ne derüljön ki. És mi meg is tettük a megfelelő lépéseket.' (...)”

(Bunyevácz Zsuzsa: Az Új Világrend tízparancsolata – avagy a Szent Grál elrablása?; Alexandra Kiadó, Pécs, 2009.; 479-480. oldal)

Lajdi Péter-A hazugság falai repedeznek

Részlet a tanulmányból:I. Galilea

Galilea Szamáriával együtt Palesztína északi tartományai közé tartozott Jézus megtestesülésének idején is. E tartomány Jézus szülőföldje, fő tartózkodási helye, s főleg az itt élő nem zsidó vérségű, egyszerűvidéki nép körében hirdette tanításának örömhírét. E tényt nem lehet eléggé hangsúlyozni, elementáris fontossággal bír, hiszen e ponton érhető tetten az emberré lett Istenfiú valós népi hovatartozása.
Galilea elnevezés latinizált változata e terület eredeti zsidó elnevezésének, mely korábban „galil hag gojim“ szóalakkal bírt. E kifejezés annyit jelent, mint „a nemzsidók országa vagytartománya“ Palesztínán belül. A zsidóság gójnak nevez minden rajta kívül létező népet. A többi szemita származású nemzetet sem kíméli ez összefüggésben, akikhez pedig szoros szálak fűzik őket nyelvi, kultúrális valamint vallási-vérségi téren egyaránt. A gój kifejezés Jákob utódai részéről (szándékosan nem Ábrahámot írtam, aki nem volt mai értelemben véve zsidó, csak szemita, és akit az arabok, tehát izmaeliták is ősatyjuknak tartanak) szándékos elkülönülés a népek „maradékától“, és egyértelműen pejoratív és megvető gondolattartalmat hordozó fogalom, akárcsak a cigányok „gádzsó“ kifejezése.
 

A napkeleti bölcsek” – akikről később bövebben is szó lesz –,  “ama mágus papi testületnek voltak tagjai, akik hosszú századokon át, Zarathustra idejétől számítva immár kerek ezer esztendeje vártak arra, hogy beteljesüljön a próféciája Kelet  nagy szkíta apostolának, Zarathustrának – aki a Messiás eljövetelének szükségét és valóra váló tényét jövendölte meg olyanképpen, ahogy az Jézus megszületésével be is következett. Az idevonatkozó ősi iratok azt is tényként tudják, hogy ez a Messiás Zarathustra kései magvából” (tehát nem Dávidéból!) “fog megszületni. (Zajti Ferenc: Zsidó volt-e Jézus?, 285. o.; első megjelenése a XX. sz. 1. felében)

Nem árt, ha tudjuk, hogy a világ erkölcsi rendjét elementárisan befolyásoló, legnagyobb és legtisztább tanokat hirdető vallások alapítói mind szkíta eredetűek voltak. Tudjuk ezt Zarathustráról, Siddhartha Gautama hercegről, a későbbi Buddháról, aki a szaka szkíták népéből származott és Jézussal kapcsolatban szintén bizonyítható a pártus-szkíta származás. A szkítákat egyébként Hérodotosz a földkerekség legősibb népének, az egyiptomiaknál is ősibbnek nevezi híres munkájában.

Szkíta-hun-magyar őstörténelmünkről itt:

Kiállunk Palesztina mellett!

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ŐsTörténelemünk
 
Őstörténelmünk2
 
ŐsTörténelemünk 3
 
ŐsTörténelemünk 4
 
Népírtások a világban
 
Szkíta-hun-magyar őstörténelmi honlapok

 

 http://ti.freeweb.hu/index.html

http://mecs.uw.hu/

http://www.maghar.hu/

http://www.hun-idea.com/

http://hun.lap.hu/

http://szkita.lap.hu/

http://hettita.lap.hu/

http://azigazijezus.hu/

http://www.turulmadar.hu/hunok/Szkitak.htm

Kincsesláda

http://www.arvisura.van.hu/

http://arpad.org/index.php

http://www.magyarekszer.hu/

http://www.taltoshub.uni.hu/

http://www.tarsolyosok.hu    

http://www.istvandr.kiszely.hu/

http://www.csaba.varga.hu/

http://www.taltos7.hu/

http://www.taltos7.hu/index.php?inc=ostortenet

http://www.kassai-lovasijaszat.hu/

http://www.balehel.tar.hu/

http://egicsodaszarvas.uw.hu/

http://www.solyomfia.hu/

http://www.tarsoly-revesz.hu/

Szellemvilág

 
Számláló
Indulás: 2006-08-19
 
Nemzeti együttesek

http://magnahungaria.uw.hu

http://www.freeweb.hu/palostrend/

http://hunorzenekar.uw.hu/

http://www.hungaricamusic.hu/

http://www.karpatiazenekar.hu/

 

 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pártus-Szkíta-Hun-Magyar Boltok, Könyvesboltok

http://www.feherlofia.hu/

http://www.szkitabolt.hu/index2.html

http://www.puskikiado.hu/

http://egrihvim.uw.hu/konyvesbolt.htm

http://www.magyarokhaza.hu/

http://www.gyepukonyvesbolt.hu/

http://kethollos.hu/index.php

http://www.erdelyert.hu/

http://www.szkitia.hu/  (Magyar Ház Könyvszolgálat)

http://www.szkitia.hu/   (Szkítia- Pest)

http://members.chello.hu/haromkiralyok/

http://yhosts.externet.hu/bigbandi/index2.html

http://petofiszkitia.atw.hu/

 
Óra
 
Görgetősáv
 
A szkíta-etruszkokról

A szkíta-etruszkokról
  

AZ ETRUSZK NYELV- Az etruszk nyelvrõl- a ragozó nyelvek közé tartozik.- Kúr Géza (Cleveland) szerint, aki Jules Martha etruszkológus irányát követi, az etruszk nyelvben elõforduló szavak "kb. ötven százalékának gyökere ma is közismert magyar szógyökér és vannak közöttük egészükben használt magyar szavak is. " Összegezve a nyelv szerkezet, hangtana és szókincse tekintetében tapasztalható sajátosságokat és figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a nép a magyar nyelvû Régi Keletrõl érkezett Európába, az etruszk nyelvet határozottan a magyar nyelvek nagy családjába kell helyezniük s csak azt kell eldöntenünk, hogy a magyar nyelvnek milyen közeli vagy távolabbi változatát képezi, mielõtt még nem esett szét egymástól eltávolodott nyelvjárásokra. Erre nézve az etruszkok hátrahagyott írásaiból nyerhetünk tájékozódást, ha azokat megkíséreljük magyarul elolvasni. Az etruszk írás a mértani, vagy rovás rendszerû grafika csoportjába tartozik, akárcsak a krétai, mikénei s általában az Égei-tengeri, kisázsiai, föníciai írások és természetesen a szkíta-hun-magyar írások is. Egyes etruszk írásjelek alakja és jelentése teljesen azonos a fönicei jelekkel, mint az I, L, M, N, O, V, Z és T hangoké. Az õ írásuk is fonetikus, vagyis szövegeik a nyelvjárásokat tükrözik. - Az etruszk nyelv a magyar nyelvcsaládba tartozik és annak itt meghatározó dialektusa annyira közeli árnyalata a magyar nyelvnek, hogy vele teljesen azonosnak vehetõ. Ez nagy eredmény, mert igazolja, hogy az Olasz-félszigetre a Kr.e. 1000 után betelepedett és ott magas kultúrát alkotott szántó-vetõ nép is magyar volt, akárcsak az Égei-szigetek és a Balkán-félsziget elsõ népessége, valamint Nyugat-Európa elsõ két néphulláma.

AZ ETRUSZK NYELV

Az etruszk nyelvrõl eleinte azt hitték a tudósok, hogy a latin és germán nyelvek családjába tartozik. Ez a nézet ma már elavult és nem szerepel sehol az irodalomban, mert rájöttek arra, hogy e nyelv-szerkezet nem az indo-európai nyelvcsalád szerkezetével mutat rokonságot, hanem a ragozó nyelvek közé tartozik.

Azt is megállapították, hogy az etruszk nyelvben erõs hangharmónia érvényesül, a hangsúly a szavak elsõ szótagjára esik, a kemény hangok gyakran átalakulnak lágy hangokká, hogy továbbá a szavak elején a késõbb ott szereplõ H-hang a régibb korban még hiányzik és így tovább, ami mind azonos a magyar nyelv sajátságaival. Amennyire erre mód és lehetõség nyílt, megvizsgálták az etruszk szókincset is és több szó pontos értelmét sikerült megállapítaniok. Tudják, hogy istent AISER, EISER-nek nevezték, ami szerintünk azonos az egyiptomi Osir és a krétai Zeus istennévvel és mindnyájan a magyar Õsúr származékai.

További etruszk szavak értelme a szótárban szereplõ megfelelõ angol, illetve francia szavak kíséretével:

TEZ, TEZI - Tesz MENA - Menni ITUN - Edény
CARSI - Korsó TANNA - Tanít VACIL - Beszél
SUPLU - Sípoló AME - Állj meg NAPER - Nappal, Nap
CUPA - Kupa és
HUD - Hat
AVE - Év
ALPA - Alap
FALAS - Falás, Falni

Kúr Géza (Cleveland) szerint, aki Jules Martha etruszkológus irányát követi, az etruszk nyelvben elõforduló szavak "kb. ötven százalékának gyökere ma is közismert magyar szógyökér és vannak közöttük egészükben használt magyar szavak is. "
Összegezve a nyelv szerkezet, hangtana és szókincse tekintetében tapasztalható sajátosságokat és figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a nép a magyar nyelvû Régi Keletrõl érkezett Európába, az etruszk nyelvet határozottan a magyar nyelvek nagy családjába kell helyezniük s csak azt kell eldöntenünk, hogy a magyar nyelvnek milyen közeli vagy távolabbi változatát képezi, mielõtt még nem esett szét egymástól eltávolodott nyelvjárásokra. Erre nézve az etruszkok hátrahagyott írásaiból nyerhetünk tájékozódást, ha azokat megkíséreljük magyarul elolvasni.


Az etruszk írás a mértani, vagy rovás rendszerû grafika csoportjába tartozik, akárcsak a krétai, mikénei s általában az Égei-tengeri, kisázsiai, föníciai írások és természetesen a szkíta-hun-magyar írások is. Egyes etruszk írásjelek alakja és jelentése teljesen azonos a fönicei jelekkel, mint az I, L, M, N, O, V, Z és T hangoké. Az õ írásuk is fonetikus, vagyis szövegeik a nyelvjárásokat tükrözik.

Bár az etruszk írásjelek hangértékét ismerik a tudósok, eddig még nem sikerült nekik egyetlen szöveget sem megérteniük, nyilván mert nem magyarul próbálták azokat szólásra bírni. Mi magyarul közeledünk a szövegekhez és az alábbiakban mutatjuk be eredményünket.


Elsõ rövid szövegünk (Okmánytár 10) egy elõkelõ etruszk ember sírkövén szerepel, amelyen az elhunyt személy alak- ját is láthatjuk, jelvényeivel együtt. Az illetõ kerek pajzsot és fokost tart kezében, lábai között a földre állítva a Nap jelképeként gyertyaláng ég. A szöveget a kép keretére vésték, s annak alsó vízszintes sora elkerülte a nagyobb mérvû rongálódást, úgyhogy ott a betûk világosan kivehe- tõk. Ezeket a jeleket az Okmánytárban megismé- teltük, helyreállítva a kopás elõtti V/U jelet és kipótolva a harma- dik szó végérõl lepattant T-jelet.

Balról jobbra olvasva, e három szavas részleg azt mondja az elhunytról: a L-U-M-I-N I-M-M-A-U-A N-A-P-oT
A lómén imádja a Napot.


A lumin az etruszk társadalomban rangos embert, a város vagy hon élén álló kormányzót jelent, e cím azonos lehet az egyiptomi Ra-Mén, azaz Napkirály címmel, csak éppen lágyított hanggal szerepel.

  Második elolvasott etruszk szövegünk is balról jobbra halad, (Okmánytár 12) s három sora így hangzik:

(1) Barát (?) volt e király. (2) E lak az õ sírja. Fia él. (3) Árva.

Megható felirat, melynek rövid szövegébe egy ló és egy emberalak van belekombinálva, vagyis képírás a vonalas írással elegyitve. (Okmánytár 11). Ezt is balról jobb felé haladva kell olvasni.
Így:
Az úr a ló elé es(ik). Ez a képe. A lovat el akarta lopni. Ez a nyûgje.

Még hosszabb, de szintén jól olvasható az az etruszk szöveg, amely egy bronz íróvesszõ négy oldalán szerepel (Okmánytár 13), amelyet már a magyar tudósok is régebb idõ óta ismernek

Sebestyén Gyula rovásírásról szóló úttörõ munkája révén. Sebestyén bemutatja könyvében az íróvesszõt, megismétli annak négy oldalán (a, b, c, d) szereplõ betûket, átírja ábécésen az ökörszántás módján menõ sorokat, de mégsem veszi észre, hogy magyar nyelvû szöveghez jutott.

A betûket az õ átmásolása szerint mi megismételtük és szavakba tagoltuk, de a négy sort fordított sorrendben olvastuk.

Átírásunk ez: E vesszõ rovó, az sokat tud. Egy-kettõre ír, ha a murok élõ. No jó, de ha az õre éjjel ruhába rakja (?) be, megõrzi Ön azt jó soká

Végül bemutatunk egy etruszk síremléket (Okmánytár14), amelyen egy elõkelõen öltözött fiatal leányka alakja látható heverõ helyzetben. Az alak bájos tekintettel szembe néz és jobb kezében valami szív alakú tárgyat tart. Az urna két soros felírása balról jobb felé haladva magyar nyelven így olvasható:(1) A szíve, a szeme fénye, a leányka ruhája (?) elárulja, ki a váza álmodója.


Érdekes megfigyelni, az író ugyanazokat a mozzanatokat említi - a szívet, a bájos tekintetet és az elõkelõ ruházatot,- amelyet a szobrász-mûvész is hangsúlyoz ábrázolásával. Ez az eljárás gyakori a képpel kísért feljegyzéseknél s az egyezés bizonyíték arra, hogy a feliratot helyesen olvastuk el. De van a sikeres olvasásra egy más bizonyíték is. A felirat szavai szerint ugyanis megtudjuk, ki a váza "álmodója". Elárulja ezt az elsõ sor, csak éppen visszafelé kell olvasni a betûket. Így eljárva kiderül, hogy az ábrázolt hölgy: Egy árja királylány, övé a mûvészi váza.

E magyarul elolvasott öt szöveg alapján határozottan úgy véljük, hogy az etruszk nyelv a magyar nyelvcsaládba tartozik és annak itt meghatározó dialektusa annyira közeli árnyalata a magyar nyelvnek, hogy vele teljesen azonosnak vehetõ. Ez nagy eredmény, mert igazolja, hogy az Olasz-félszigetre a Kr.e. 1000 után betelepedett és ott magas kultúrát alkotott szántó-vetõ nép is magyar volt, akárcsak az Égei-szigetek és a Balkán-félsziget elsõ népessége, valamint Nyugat-Európa elsõ két néphulláma.

Etruszk aranylemezek rovásírással

Amint tehát magyar talajból nõtt ki a késõbbi görög kultúra, ugyanúgy magyar talajból nõtt ki a római civilizáció."
(Baráth Tibor: A magyar népek õstörténete III.56-59o.)


Bevezetõ oldal

Forrás:

http://www.maghar.hu/maghar_uj/etruszk/etruszk2.htm

 
Szkíta-hun-magyar nemzetünkért!

NIMRÓD ŐSAPÁNK VÉREI, VAGYUNK,

SZUMER-PÁRTUS-SZKÍTA-HUN-MAGYAR NEMZET!

Szkíta-hun-magyar vérszerződés

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”. (Wass Albert)

"Az a viselkedés, az a fajta magatartás, amit a szkíta fajú népek, nem földreszállt angyalként (!), itt a földön valósítottak, az ’Ószövetsége’ annak, amit Jézus hozott nekünk. Nem az az Ószövetsége a jézusi tanításnak, ami a zsidóságból való! Annak semmi köze Jézus tanításához!”

(Molnár V. József)

"A magyar ember hitte, hogy minden karácsonyon újra megszületík Jézus.  Karácsony lényege, hogy a Teremtö által a sötétségből minden megszületik."

(Molnár V. József)

Szkíta-hun-magyar himnusz

mp3

Zajti Ferenc Magyar évezredek című könyvének Bevezető sorok c. prológusában ezt írja: „Ős idők óta köt ide múltunk és fajtánk települési rétegződése! Hisz a sírokból hun és skytha ősi népünk csontjait fordítja ki naponta a mélyebben szántó eke...". 

Őshazánk, a  Kárpát-medence, amit megvédünk!

 

ATILLA, SZKÍTA-HUN-MAGYAR NAGYKIRÁLYUNK

 

ŐSHAZÁNK, A KÁRPÁT-MEDENCE, VALAMINT MÁSIK EGYKORI SZKÍTA-HUN-MAGYAR KÖZPONTUNK, HAZÁNK, AZ ÓKORI KELET.

Grover S. Krantz amerikai kutató:

„A magyar nyelv ősisége meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét. Az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi”. 

Jézus mondta a magukat "kiválasztottnak" tartóknak (MA IS IDŐSZERŰ!)

János 8:44 "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."

„Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain.” - gróf Széchenyi István 
(Naplójába írt feljegyzése, 1814. november 21-én)

 
Védjük meg ősi szkíta-hun-magyar jelképeinket és ősi hazánkat ! ! ! !

 

Honlapajánló

Szkíta-hun-magyar őstörténelmünkről itt:

 _________________

 Tatárlaki agyagkorong

 Kárpát-medencei, az erdélyi, tatárlaki

agyagtábla legalább 3600 éves,- egyes

kutatások szerint legalább 7000 éves-

szkíta- hun-magyar rovásírással.

 

 

 Az őstörténelmünk címszó alatt! 
 

Az oldal bannerei a menüben, a Bannereink címszó alatt találhatók. Íme egy ízelítőül:

Magyar Ellenállás

 Bizonyítékok a szumer-pártus-szkíta-hun-magyar azonosságra, ŐSGESZTÁNK A TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ részlete, Atilla Nagykirályunk intelme és Hunyadi Mátyás királyunk egy érdekes levelezése, az Őstörténelmünk címszó alatt.

 
Naptár
2017. Október
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Linkek

 HungaRock Portál

Szent Korona Rádió

Egyesült Magyar Ifjúság

http://www.e-m-i.hu/

http://nepesedes.hu/drupal/

http://gportal.hu/portal/hungar/

 
A hun-magyar nyelvről

"A magyar nyelv eredete messzire megy vissza. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkben alakult ki, amikor a legtöbb most élő európai nyelv nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis is, az erő, a hangzatok hajlékonyságával... a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek... Ez a nyelv a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legfényesebb emléke... A régi egyiptomi templomok egyetlen kőből készült padozatait sem tudjuk megmagyarázni, honnan, melyik hegységből vágták ki e csodálatos tömböket. Miként szállították el, vagy emelték föl a templom tetejét. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény."

(Sir John Bowing 1830 - angol utazó és irodalmár)

 
Nemzeti honlapok, fórumok

Kincsesláda

Magyarharcos

Hun-idea

http://www.hvim.hu/

http://www.magyarsziget.hu/

http://igazsag.myip.hu/Kroko.html

http://gportal.hu/portal/1956/

http://hradio.uw.hu/

http://www.hazankert.com/

 
Szkíta-hun-magyar őstörténelmi honlapok- folytatás

 http://napkereszt.extra.hu/news.php

http://elysiumhosting.hu/hargita/

http://woodtorok.ro/magyar/osmagyar.html

http://www.osemlekezet.hu/

http://aranylaci.freeweb.hu/

http://www.magtudin.org/

http://www.tar.hu/vargageza/

http://www.turania.hu/catalog/index.php

http://www.gportal.hu/portal/tamana/

http://www.mv.hu/

http://arvisura.lap.hu/

http://dobogommt.hu/main.php

http://koppanymc.hu/index.html

http://gportal.hu/portal/zugonyilak/

http://hunor-magor.atw.hu/ 

 
 
 
Őstörténelem, vallás

A Szkíta-magyar kereszténység alapelvei- Lajdi Tamás: A Magyar Apostol Nemzetség vallása

A Szkíta-magyar kereszténység alapelvei, Alaptételünk: aki a szkíta-magyar kereszténységet élesztgeti, az nem tesz mást, mint hogy Isten valódi, hamisítatlan Ó-Szövetségét egy fedél alá hozza oly sok hamisító évezred távolából Jézus valódi Új-Szövetségével annak a népnek értelmi keretei közt, akik elődeikben az ószövetségi kinyilatkoztatás egyedüli birtokosaiként történelmi feladatot és felelősséget is kaptak, s ennek a felelősségnek mind a mai napig hűen eleget is tettek és tesznek. Ezt a népet valaha HUN-GAR-nak, KÁLDEUS-nak, KOSITÁ-nak, később HUN-nak, aztán SZKÍTÁ-nak, PÁRTUS-nak, végül pedig ősnyelvi nevén MAGYAR-nak, a "MAG népének" ismerte meg a történelmi ember e világon.

A szkíta-magyar kereszténység tanításának alapja a káldeus ős-kinyilatkoztatás, Szentirata a kusita nép ősirataiból és Jézus autentikus evangéliumából áll. A római egyház által kanonizált iratok hamisításoktól való megtisztításuk után, vagy az eredeti szövegek felbukkanásától kezdve szintén szentiratokká válhatnak, de addig a négy közül csak János írását javasoljuk olvasásra. Az egykori káldeus-szkíta vallás egyeneságú őse a Jézus által alapított kereszténységnek ószövetségi előzménye. Tehát az eredeti ószövetség a káldeus-szkíta vallás tanait tartalmazza. 

A pártus-szkita-arámi Jézus Fény Fiáról.

A szkíta-pártus Zarathusztra szavai

"Az idő végén és a végső pusztulásnál egy gyermek fog fogantatni egy szűz méhében, és képződni fog testében, anélkül, hogy hozzá bármely férfi közeledett volna. Ő kezdetben le fog szállni a Föld mélységeibe, és a mélységekből fel fog emelkedni a MAGasságba, azitán jönni fog a VILÁGOSSÁG seregeivel, és hordoztatni fog fenn a magasságban, fehér felhők fölött, mert Ő a gyermek, aki a mindenséget teremtő IGE által fogantatik.Ő az én családomból fog származni. Mikor az eljövetelének kezdete mutatkozik, hatalmas jelek fognak látszani az égen, és az ő fénye felül fogja múlni a Nap fényét, mert ő a KIRÁLYOK KIRÁLYA, kik ő tőle kapják a koronáikat."

VESSZEN TRIANON!

www.ezoterikustanokegyhaza.hu

www.azigazijezus.hu

 
Tartalom

Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE