Magyar Ellenállás - Szkíta - Hun - Magyar Nemzetünkért
Magyar Ellenállás - Szkíta - Hun - Magyar Nemzetünkért
Tartalom
Múltunk a Jövőnk!

A Szentlélek jelképei a Tuz, valamint a Turul

Drechsler, 1910-től temesvári főrabbi, 96 esztendős korában kijelentette, hogy 'ti, magyarok vagytok a legősibb nemzet, minden ma élő nemzet közül. Ezt mi, zsidók, nagyon jól tudjuk. Még a kivonulás előtt, Egyiptomban, már ott is megjelentek lovasaitok, és tudtuk rólatok, hogy már ősidők óta léteztek. Amikor a XIX. század végén, a kiegyezés után, a kultúrpolitikai terrort már nem lehetett fenntartani tovább, a tudományos kutatásban újra felbukkant a szkíta-hun irányzat, osztrák ügynökök kerestek meg, komoly összeget ajánlottak, hogy a dolog ne derüljön ki. És mi meg is tettük a megfelelő lépéseket.' (...)”

(Bunyevácz Zsuzsa: Az Új Világrend tízparancsolata – avagy a Szent Grál elrablása?; Alexandra Kiadó, Pécs, 2009.; 479-480. oldal)

Lajdi Péter-A hazugság falai repedeznek

Részlet a tanulmányból:I. Galilea

Galilea Szamáriával együtt Palesztína északi tartományai közé tartozott Jézus megtestesülésének idején is. E tartomány Jézus szülőföldje, fő tartózkodási helye, s főleg az itt élő nem zsidó vérségű, egyszerűvidéki nép körében hirdette tanításának örömhírét. E tényt nem lehet eléggé hangsúlyozni, elementáris fontossággal bír, hiszen e ponton érhető tetten az emberré lett Istenfiú valós népi hovatartozása.
Galilea elnevezés latinizált változata e terület eredeti zsidó elnevezésének, mely korábban „galil hag gojim“ szóalakkal bírt. E kifejezés annyit jelent, mint „a nemzsidók országa vagytartománya“ Palesztínán belül. A zsidóság gójnak nevez minden rajta kívül létező népet. A többi szemita származású nemzetet sem kíméli ez összefüggésben, akikhez pedig szoros szálak fűzik őket nyelvi, kultúrális valamint vallási-vérségi téren egyaránt. A gój kifejezés Jákob utódai részéről (szándékosan nem Ábrahámot írtam, aki nem volt mai értelemben véve zsidó, csak szemita, és akit az arabok, tehát izmaeliták is ősatyjuknak tartanak) szándékos elkülönülés a népek „maradékától“, és egyértelműen pejoratív és megvető gondolattartalmat hordozó fogalom, akárcsak a cigányok „gádzsó“ kifejezése.
 

A napkeleti bölcsek” – akikről később bövebben is szó lesz –,  “ama mágus papi testületnek voltak tagjai, akik hosszú századokon át, Zarathustra idejétől számítva immár kerek ezer esztendeje vártak arra, hogy beteljesüljön a próféciája Kelet  nagy szkíta apostolának, Zarathustrának – aki a Messiás eljövetelének szükségét és valóra váló tényét jövendölte meg olyanképpen, ahogy az Jézus megszületésével be is következett. Az idevonatkozó ősi iratok azt is tényként tudják, hogy ez a Messiás Zarathustra kései magvából” (tehát nem Dávidéból!) “fog megszületni. (Zajti Ferenc: Zsidó volt-e Jézus?, 285. o.; első megjelenése a XX. sz. 1. felében)

Nem árt, ha tudjuk, hogy a világ erkölcsi rendjét elementárisan befolyásoló, legnagyobb és legtisztább tanokat hirdető vallások alapítói mind szkíta eredetűek voltak. Tudjuk ezt Zarathustráról, Siddhartha Gautama hercegről, a későbbi Buddháról, aki a szaka szkíták népéből származott és Jézussal kapcsolatban szintén bizonyítható a pártus-szkíta származás. A szkítákat egyébként Hérodotosz a földkerekség legősibb népének, az egyiptomiaknál is ősibbnek nevezi híres munkájában.

Szkíta-hun-magyar őstörténelmünkről itt:

Kiállunk Palesztina mellett!

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ŐsTörténelemünk
 
Őstörténelmünk2
 
ŐsTörténelemünk 3
 
ŐsTörténelemünk 4
 
Népírtások a világban
 
Szkíta-hun-magyar őstörténelmi honlapok

 

 http://ti.freeweb.hu/index.html

http://mecs.uw.hu/

http://www.maghar.hu/

http://www.hun-idea.com/

http://hun.lap.hu/

http://szkita.lap.hu/

http://hettita.lap.hu/

http://azigazijezus.hu/

http://www.turulmadar.hu/hunok/Szkitak.htm

Kincsesláda

http://www.arvisura.van.hu/

http://arpad.org/index.php

http://www.magyarekszer.hu/

http://www.taltoshub.uni.hu/

http://www.tarsolyosok.hu    

http://www.istvandr.kiszely.hu/

http://www.csaba.varga.hu/

http://www.taltos7.hu/

http://www.taltos7.hu/index.php?inc=ostortenet

http://www.kassai-lovasijaszat.hu/

http://www.balehel.tar.hu/

http://egicsodaszarvas.uw.hu/

http://www.solyomfia.hu/

http://www.tarsoly-revesz.hu/

Szellemvilág

 
Számláló
Indulás: 2006-08-19
 
Nemzeti együttesek

http://magnahungaria.uw.hu

http://www.freeweb.hu/palostrend/

http://hunorzenekar.uw.hu/

http://www.hungaricamusic.hu/

http://www.karpatiazenekar.hu/

 

 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Pártus-Szkíta-Hun-Magyar Boltok, Könyvesboltok

http://www.feherlofia.hu/

http://www.szkitabolt.hu/index2.html

http://www.puskikiado.hu/

http://egrihvim.uw.hu/konyvesbolt.htm

http://www.magyarokhaza.hu/

http://www.gyepukonyvesbolt.hu/

http://kethollos.hu/index.php

http://www.erdelyert.hu/

http://www.szkitia.hu/  (Magyar Ház Könyvszolgálat)

http://www.szkitia.hu/   (Szkítia- Pest)

http://members.chello.hu/haromkiralyok/

http://yhosts.externet.hu/bigbandi/index2.html

http://petofiszkitia.atw.hu/

 
Óra
 
Görgetősáv
 
Zenék

 

_________________________________

  

 

 

SZKÍTA-HUN-MAGYAR NEMZETÜNK HIMNUSZAI


_____________

Interjú a Kárpá

A képeken Atilla Nagykirályunk és Árpád papkirályunk is látható:

http://igazsag.extra.hu/KELL%20MEG%20EGY%20SZO.html

Letölthető dal:
Kárpátia: Neveket akarok hallani

GYILKOS ÉS ÁRULÓ, SZENT FÖLDBEN NEM NYUGHAT ! ! ! !

A Kárpátia együttes új száma a tavalyi októberi eseményekről:

Kárpátia: Barátom mondd merre vagy : Letöltés

Zene (főleg részletek)

 

   Ballagó Idő - Csaba vezér
   Bikini - Ébredés után
   Bikini - Adj helyet magad mellett
   Bikini - Olcsó vigasz
   Bikini - Közeli helyeken
   Bikini - Láda sör az asztalomon
   Bikini - Ahogy ti zenéltek
   BikiniBátyuska
   BikiniBátyuska
   Bikini - Csak dolgozni ne kelljen
   Bikini - Valaki  kéne
   Bikini - Izzik a tavaszi délután
   Bikini - Utcabál
   Bikini - Félnóta
   Bikini - Hív a messzeség
   Bikini - Vadkeleti történet
   Bikini - Angyali üdvözlet
   Bikini - Annyi mindent elhittem
   Bikini - Zöldben a zöld, kékben a kék
   Bikini - Veled akarok
   Bikini - Kilencszáz
   CS.Í.T - Kalász
   CS.Í.T - A honfoglalás folytatódik
   CS.Í.T - A varjú
   CS.Í.T - A fantom
   CS.Í.T - Én Vagyok A Gonosz
   CS.Í.T - Koldusdal
   CS.Í.T - A Tűz
   CS.Í.T - Magányos
   CS.Í.T - A Film
   CS.Í.T - Őrült
   CS.Í.T - Boszorkányéj
   CS.Í.T - Sárga Holló
   CS.Í.T - Kemény idős
   CS.Í.T - Kalász
   CS.Í.T - Kalász - Régi verzió
   Deák Bill Gyula - Rossz vér
   Deák Bill Gyula - A felszarvazottak balladája
   Deák Bill Gyula - Kastély a hóban
   Deák Bill Gyula - Baró roma csaj
   Deák Bill Gyula - Zöld csillag
   Deák Bill Gyula - Öreg Billy rock and roll bandája

   Dj Sly - Trianon Vs. Vangelis
   Dobogó Kő - Hunoknak Szemébe
   Dobogó Kő - Ha elmész is rózsám
   Dobogó Kő - Éjjel, nappal
   Dobogó Kő - Holdvirág Árok
   Duda zene (Ipoly menti)
   Duda zene(Csalló-közi és Sziget-közi)
   Echo of Dalriada - A Walesi Bárdok 1: Wales
   Echo of Dalriada - A Walesi Bárdok 2: 500 máglya
   Echo of Dalriada - A Walesi Bárdok 3: Mi zúg...?
   Echo of Dalriada - Védj meg Láng
  
Echo of Dalriada - Téli Ének
   Echo of Dalriada - Népdal
   Echo of Dalriada - Vérző Ima

   Egészséges Fejbőr - Győzelem vagy halál!
   Egészséges Fejbőr - Holdvirágárok
   Egészséges Fejbőr - Rekviem
   Egészséges Fejbőr - Rózsavirág
   Egészséges Fejbőr - Nem adjuk fel!
   Egészséges Fejbőr - Hiába sírsz
   Egészséges Fejbőr - Attila
   Egészséges Fejbőr - Turulmadár
   Egészséges Fejbőr - Erdélyért
   Egészséges Fejbőr - Temetőben
   Egészséges Fejbőr - Anikó
   Egészséges Fejbőr - Piromán dal
   Egészséges Fejbőr - Ír dalok
   Egészséges Fejbőr - Mama
   Egészséges Fejbőr - Palacsintás király
   Egészséges Fejbőr - Lenn a délibábos..
   Egészséges Fejbőr - Régi csibészek
   Egészséges Fejbőr - Csodaszarvas
   Egészséges Fejbőr - Bevezető (Rózsa Alexander)
   Egészséges Fejbőr - SKAnzelizé - Zorájn
   Egészséges Fejbőr - Zöld-fehér az Isten
   Egészséges Fejbőr - Ó, Fradi
   Egészséges Fejbőr - Szegény falum
   Egészséges Fejbőr - Mi akkor is
   Egészséges Fejbőr - Piros-fehér-zöld
   Egészséges Fejbőr - Egy ember
   Ghymes - Rege
   Ghymes - Bazsarózsa
   Ghymes - Azért ne bánkódjál
   Ghymes - Bujdosó dal
   Ghymes - Ne nézz hátra
   Ghymes - Új esztendő
   Ghymes - Szerelmes dal
   Ghymes - Tűz, víz
   Ghymes - Éneklő magyarok
   Ghymes - Vér - szabadon
   Ghymes - Altató
   H-599 - Nándorfehérvár
   H-599 - Iyen vagyok
   H-599- Szenvedély
   H-599 - Afganisztán
   H-599 -Ülök a metrón
   H-599- Utazás
   H-599- Nándorfehérvár
   H-599- 1514
   H-599- Mohács
   H-599- Drégely
   H-599- Eger

   H-599 - Áldás a magyarra 
   H-599 - Mohács
   Kárpátia - 1956 - 2006
   Kronos - Szállj fel Turulmadár
   Kronos - Mindent Megtaláltam
   Kronos - In Memoriam
   Kronos - Ne engedj el
   Magna Hungaria - Emlékül
   Magna Hungaria - Erdély földjén
   Magna Hungaria - Kitörés
   Magna Hungaria - Meggyúlnak a gyertyák
   Magna Hungaria - Mi magyar zenére
   Magna Hungaria - Névtelenül
   Magna Hungaria - Nyári bál
   Magna Hungaria - Őrízd
   Magna Hungaria - Mindent vissza
   Magna Hungaria - Erdélyi induló   
   Magozott Cseresznye - Erdélyért
   Magozott Cseresznye - Itt kell élnünk
   Magozott Cseresznye - Nincs több kegyelem
   Magozott Cseresznye - Százados úr
   Magozott Cseresznye - Szegény gazdagok
   Magozott Cseresznye - Tenni kéne
   Magozott Cseresznye - Van még remény
   Magozott Cseresznye - Lyukas az égbolt
   Magozott Cseresznye - A mi hazánk
   Magozott Cseresznye - Árpád népe
   Magozott Cseresznye - Atilla
   Magozott Cseresznye - Ébredj!
   Magozott Cseresznye - Én hozzám tartozom
   Magozott Cseresznye - Európa felé
   Magozott Cseresznye - Hajsza
   Magozott Cseresznye - Háromszín
   Magozott Cseresznye - Ne fuss el fiú
   Magozott Cseresznye - Nincs mese (Kretens)
   Magozott Cseresznye - Olé
   Magozott Cseresznye - Péter bácsi rock and roll
   Nagy Feri - Magyarnak születtem
   Nagy Feri - Magyarok csillaga
   Nagy Feri - Az utolsó szó jogán
   Nemzeti Front - Forradalom
   Nemzeti Front - Kik ők
   Nemzeti Front - Nem, nem soha
   Nemzeti Front - Vesszen Trianon
   OI-KOR - Árpád népe
   OI-KOR - Ébredés
   OI-KOR -  Gypsy Boy
   OI-KOR - Járatlan úton
   OI-KOR - Magyarok Ősi Istene
   OI-KOR - Nem félünk
   OI-KOR - Oi!
   OI-KOR - Skinheadlányok
   OI-KOR - Skinhead Induló
   OI-KOR -  Vakok Éneke
   Ossian - Véren vett ország (részlet)
   P. Mobil - Szívpörkölt
   P. Mobil - Babba Mária
   P. Mobil - Drága Arankám
   P. Mobil - Most is azt érzem
   P. Mobil - Rock'n Roll
   P. Mobil - Menj tovább!
   Pokolgép - Farkasok dala
   Pokolgép - Kánaán
   Pokolgép - Elveszett percek
   Pokolgép - Szívedböl tisztán
   Pokolgép - A túlsó part
   Pokolgép - A túlélö
   Pokolgép - Dolgozik a vér
   Pokolgép - Sza-rock rá
   Pokolgép - Mindörökké
   Pokolgép - Még ártatlanul
   Pokolgép - Ide tartozom
   Road-Nem kell más
      Tereskova - Magyarország
   Vágtázó Halottkémek-Hunok csatája

Szégyen

Gyurcsány: El lehet menni...

 

Ismerős Arcok

Szélbe kiáltok, letölthető szám részletek

Ruszkik haza (mp3)
Szélbe kiáltok (mp3)
Barátom (mp3)
Fenyők (mp3)
Hidegen fújnak a szelek (mp3)

 

Egy a hazánk, letölthető szám részletek

Előhang (mp3)
Kapum előtt (mp3)
Lehetnénk mind (mp3)
Építsünk hidat (mp3)
A dolog (mp3)
Erdély 2003. (mp3)
Hazátlan (mp3)
Balázska (mp3)
Harminc év (mp3)
Egy a hazánk (mp3)
Talán csak álom (mp3)
Fellegajtó nyitogató (mp3)

 

Romantikus Erőszak - Hunor és Magyar

Hungarica- Ide születtem című rockmetál ballada- videó-

A klip a Hungarica oldaláról MPG-ben, illetve DIVX formátumban is letölthető.

 
Szkíta-hun-magyar nemzetünkért!

NIMRÓD ŐSAPÁNK VÉREI, VAGYUNK,

SZUMER-PÁRTUS-SZKÍTA-HUN-MAGYAR NEMZET!

Szkíta-hun-magyar vérszerződés

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”. (Wass Albert)

"Az a viselkedés, az a fajta magatartás, amit a szkíta fajú népek, nem földreszállt angyalként (!), itt a földön valósítottak, az ’Ószövetsége’ annak, amit Jézus hozott nekünk. Nem az az Ószövetsége a jézusi tanításnak, ami a zsidóságból való! Annak semmi köze Jézus tanításához!”

(Molnár V. József)

"A magyar ember hitte, hogy minden karácsonyon újra megszületík Jézus.  Karácsony lényege, hogy a Teremtö által a sötétségből minden megszületik."

(Molnár V. József)

Szkíta-hun-magyar himnusz

mp3

Zajti Ferenc Magyar évezredek című könyvének Bevezető sorok c. prológusában ezt írja: „Ős idők óta köt ide múltunk és fajtánk települési rétegződése! Hisz a sírokból hun és skytha ősi népünk csontjait fordítja ki naponta a mélyebben szántó eke...". 

Őshazánk, a  Kárpát-medence, amit megvédünk!

 

ATILLA, SZKÍTA-HUN-MAGYAR NAGYKIRÁLYUNK

 

ŐSHAZÁNK, A KÁRPÁT-MEDENCE, VALAMINT MÁSIK EGYKORI SZKÍTA-HUN-MAGYAR KÖZPONTUNK, HAZÁNK, AZ ÓKORI KELET.

Grover S. Krantz amerikai kutató:

„A magyar nyelv ősisége meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét. Az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi”. 

Jézus mondta a magukat "kiválasztottnak" tartóknak (MA IS IDŐSZERŰ!)

János 8:44 "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."

„Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain.” - gróf Széchenyi István 
(Naplójába írt feljegyzése, 1814. november 21-én)

 
Védjük meg ősi szkíta-hun-magyar jelképeinket és ősi hazánkat ! ! ! !

 

Honlapajánló

Szkíta-hun-magyar őstörténelmünkről itt:

 _________________

 Tatárlaki agyagkorong

 Kárpát-medencei, az erdélyi, tatárlaki

agyagtábla legalább 3600 éves,- egyes

kutatások szerint legalább 7000 éves-

szkíta- hun-magyar rovásírással.

 

 

 Az őstörténelmünk címszó alatt! 
 

Az oldal bannerei a menüben, a Bannereink címszó alatt találhatók. Íme egy ízelítőül:

Magyar Ellenállás

 Bizonyítékok a szumer-pártus-szkíta-hun-magyar azonosságra, ŐSGESZTÁNK A TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ részlete, Atilla Nagykirályunk intelme és Hunyadi Mátyás királyunk egy érdekes levelezése, az Őstörténelmünk címszó alatt.

 
Naptár
2017. Október
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Linkek

 HungaRock Portál

Szent Korona Rádió

Egyesült Magyar Ifjúság

http://www.e-m-i.hu/

http://nepesedes.hu/drupal/

http://gportal.hu/portal/hungar/

 
A hun-magyar nyelvről

"A magyar nyelv eredete messzire megy vissza. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkben alakult ki, amikor a legtöbb most élő európai nyelv nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis is, az erő, a hangzatok hajlékonyságával... a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek... Ez a nyelv a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legfényesebb emléke... A régi egyiptomi templomok egyetlen kőből készült padozatait sem tudjuk megmagyarázni, honnan, melyik hegységből vágták ki e csodálatos tömböket. Miként szállították el, vagy emelték föl a templom tetejét. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény."

(Sir John Bowing 1830 - angol utazó és irodalmár)

 
Nemzeti honlapok, fórumok

Kincsesláda

Magyarharcos

Hun-idea

http://www.hvim.hu/

http://www.magyarsziget.hu/

http://igazsag.myip.hu/Kroko.html

http://gportal.hu/portal/1956/

http://hradio.uw.hu/

http://www.hazankert.com/

 
Szkíta-hun-magyar őstörténelmi honlapok- folytatás

 http://napkereszt.extra.hu/news.php

http://elysiumhosting.hu/hargita/

http://woodtorok.ro/magyar/osmagyar.html

http://www.osemlekezet.hu/

http://aranylaci.freeweb.hu/

http://www.magtudin.org/

http://www.tar.hu/vargageza/

http://www.turania.hu/catalog/index.php

http://www.gportal.hu/portal/tamana/

http://www.mv.hu/

http://arvisura.lap.hu/

http://dobogommt.hu/main.php

http://koppanymc.hu/index.html

http://gportal.hu/portal/zugonyilak/

http://hunor-magor.atw.hu/ 

 
 
 
Őstörténelem, vallás

A Szkíta-magyar kereszténység alapelvei- Lajdi Tamás: A Magyar Apostol Nemzetség vallása

A Szkíta-magyar kereszténység alapelvei, Alaptételünk: aki a szkíta-magyar kereszténységet élesztgeti, az nem tesz mást, mint hogy Isten valódi, hamisítatlan Ó-Szövetségét egy fedél alá hozza oly sok hamisító évezred távolából Jézus valódi Új-Szövetségével annak a népnek értelmi keretei közt, akik elődeikben az ószövetségi kinyilatkoztatás egyedüli birtokosaiként történelmi feladatot és felelősséget is kaptak, s ennek a felelősségnek mind a mai napig hűen eleget is tettek és tesznek. Ezt a népet valaha HUN-GAR-nak, KÁLDEUS-nak, KOSITÁ-nak, később HUN-nak, aztán SZKÍTÁ-nak, PÁRTUS-nak, végül pedig ősnyelvi nevén MAGYAR-nak, a "MAG népének" ismerte meg a történelmi ember e világon.

A szkíta-magyar kereszténység tanításának alapja a káldeus ős-kinyilatkoztatás, Szentirata a kusita nép ősirataiból és Jézus autentikus evangéliumából áll. A római egyház által kanonizált iratok hamisításoktól való megtisztításuk után, vagy az eredeti szövegek felbukkanásától kezdve szintén szentiratokká válhatnak, de addig a négy közül csak János írását javasoljuk olvasásra. Az egykori káldeus-szkíta vallás egyeneságú őse a Jézus által alapított kereszténységnek ószövetségi előzménye. Tehát az eredeti ószövetség a káldeus-szkíta vallás tanait tartalmazza. 

A pártus-szkita-arámi Jézus Fény Fiáról.

A szkíta-pártus Zarathusztra szavai

"Az idő végén és a végső pusztulásnál egy gyermek fog fogantatni egy szűz méhében, és képződni fog testében, anélkül, hogy hozzá bármely férfi közeledett volna. Ő kezdetben le fog szállni a Föld mélységeibe, és a mélységekből fel fog emelkedni a MAGasságba, azitán jönni fog a VILÁGOSSÁG seregeivel, és hordoztatni fog fenn a magasságban, fehér felhők fölött, mert Ő a gyermek, aki a mindenséget teremtő IGE által fogantatik.Ő az én családomból fog származni. Mikor az eljövetelének kezdete mutatkozik, hatalmas jelek fognak látszani az égen, és az ő fénye felül fogja múlni a Nap fényét, mert ő a KIRÁLYOK KIRÁLYA, kik ő tőle kapják a koronáikat."

VESSZEN TRIANON!

www.ezoterikustanokegyhaza.hu

www.azigazijezus.hu

 
Tartalom

Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE